Gyakori kérdések a korai nyelvtanulással kapcsolatban

Másodszor, a nyelv olyan, mint egy szemüveglencse, melyen keresztül az ember az őt körülvevő világot nézi.

A lencse színétől függ, hogy épp milyen színben látjuk a környezetünket. Így van ez a nyelvvel is, amely alapvetően meghatározza az ember látásmódját, gondolkodását. Ebből következik, hogy több nyelvi rendszer alapos ismerete és elsajátítása a világ alaposabb észleléséhez vezet, vagy ahogy régen mondták: "ahány nyelv, annyi ember".

Továbbá, egy nyelv elsajátítása fejleszti az ember kommunikációs készségét, hiszen ahhoz, hogy megértsük, mit is akar közölni velünk egy másik ember, oda kell figyelnünk rá, meg kell tanulnunk értelmezni az általa kiadott verbális és non-verbális jeleket.

Az idegennyelv-ismeret a logikai gondolkodásunkra is jótékony hatással van, hiszen egy nyelv tulajdonképpen nem más, mint egy rendkívül kifinomult és összetett logikai rendszer. Nem is beszélve arról, hogy ezen készségek fejlődése a gyermek anyanyelvi kifejezőkészségét is nagy mértékben befolyásolja.

Nem.

"Jelenleg nincs empirikus bizonyíték arra, hogy a kétnyelvűség összefüggésbe hozható lenne a beszédkéséssel. A kettős nyelvtanulás nem okoz zavart és/vagy beszédkésést a kisgyermekeknél – bizonyítják a megalapozott kutatások."

(DeHouwer, 2009, Paradis, et al.,2011)

Sokan késésként értelmezik azt a teljesen természetes folyamatot, amely elsősorban a kétnyelvű beszédfejlődés esetén (a 3 éves kor után kezdett idegennyelvtanulást tekintjük ilyennek) szokott jelentkezni, mikor a második nyelvvel való találkozás után nagyon gyakran van egy csendes szakasz, amikor a gyermek nem nagyon beszél, még csak hallgat, figyel, magába szív, inputot gyűjt. Ennek hatására aztán kialakul egy, az első nyelvhez viszonyítva jóval kisebb szókincs a második nyelven. (lásd Noam Chomsky innátista elméletét a következő fejezetben.)

Fontos azonban, hogy tisztán lássuk, hogy ez nem visszaesés, nem késés, hanem a nyelvelsajátítás egy nagyon fontos állomása mind az első, mind minden nyelven: az információ-, az inputgyűjtés. Ez ugyanis az alap, amire aztán lehet építkezni. Ahogy az újszülöttnek is van 2-3 éve arra, hogy eleget halljon az adott nyelven, eleget gyűjtsön, és elemezzen, magyarán, hogy elsajátítsa a nyelvet, úgy miért kéne a nagyobbaknak rögtön tudniuk mindent? Érdemes szülőként és pedagógusként ezt alaposan tudatosítani magunkban!

Itt érdemes megemlíteni még a világhírű nyelvész, Noam Chomsky innátista elméletét, mely szerint születése pillanatában minden csecsemőnek általános és korlátlan nyelvi kompetenciák állnak rendelkezésére – ami annyit tesz, hogy képes különbséget tenni a világ összes nyelvében előforduló összes különböző hang között, mely lehetővé teszi, hogy bármely és bármennyi nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítson. Ezt látta igazolni abban a tényben, hogy a különböző anyanyelvű gyerekek nyelvelsajátítási szakaszai és azok jellemzői azonosak.

Ő úgy vélte, hogy azáltal, hogy a gyermekek hallják a beszédet, beindul egy bizonyos "nyelvelsajátító mechanizmus". A gyermek a környezetétől hallottak, valamint az veleszületett úgynevezett univerzális grammatika alapján nyelvi szabályokat fogalmaz meg, s az így nyert szabályok segítségével alakítja ki mondandóját. Ez a magyarázata annak, hogy a gyerekek sokszor olyan szerkezeteket használnak, amiket nem hallottak senkitől, vagyis feltételezhetően hipotéziseket állítanak föl egy-egy nyelvtani szabállyal kapcsolatban, amelyeket aztán – tesztelés után – később megfelelően alkalmaznak (hipotézis-ellenőrzés). Ez a tesztelés az oka, hogy sokszor úgy vélik a szülők, hogy a gyerek "visszaesett" a beszéd elsajátításában. Ebben az esetben alapvetően nem hátra, hanem előrelépést szimbolizál a hibás szerkezetek (pl. lót a lovat helyett, fűk a füvek helyett és sok egyéb hasonló) alkalmazása.

Zárjátok hát ki a kételyt és beszédkéséssel kapcsolatos félelmeket az életetekből, s helyette koncentráljatok inkább arra, hogy milyen csodálatos végignézni azt, ahogyan a gyerekek napról napra felcsipegetik magukra a nyelvet/nyelveket!

Higgyétek el, ha a megvan a szükséges kitartás, türelem és elköteleződés az ügy iránt, a siker garantált!

Nem tudjuk tehát eleget hangsúlyozni, hogy ezek igazából nem hibák, hanem a gyermek zsenialitásának jelei, és ehhez méltó elismerést igényelnek. Ha ilyet hallasz egy gyerektől, sose szólj rá, hogy nem! Ez nem így van! Inkább dicsérd meg, hogy nagyon ügyes vagy. Majd add meg a helyes verziót, és ismétled el többször, hadd rögzüljön benne!

Pl.:

És még egyszer hangsúlyozzuk. Ezek mindig mindenkinél kikopnak.

Mindenféleképpen! Egy második vagy többedik nyelvnél nem lehet nagyobb ajándékot adni a gyerekeinek az életre!

Ha jól beszélsz egy másik nyelvet, mindenképpen érdemes azt használni otthon is az első nyelv mellett. Tudatosan nem az anyanyelv-idegennyelv, hanem az első és második/többedik nyelv terminust használom – hogy véletlenül se erősödjön senkiben tovább az az elképzelés, hogy csak egy anyanyelve lehet az embernek! Fontos, hogy rögzüljön az emberekben, hogy ha nagyon korán kezdi és rendszeresen hallja a gyermek a második és többedik nyelvet, akkor az/azok is anyanyelve(i) lesz(nek).

Szóval, használd bátran a nyelvet a gyermekeddel otthon! Csak nyerhet belőle.

Ennek persze több szintje lehet.

És ismételjetek sokat!

És kezdjétek minél kisebb korban!

Csodákra képes ez az út is, bár itt már nem árt kicsit avatottabbnak lenni pár szakmaibb trükkben. Ezzel kapcsolatban, bátran kereshettek minket – van egy kimondottan anyukák számára szóló, izgalmas, egy napos képzésünk a témában.

Fontos kiemelni, hogy három évnél nagyobb gyerekeknél már előfordulhat tiltakozás az adott nyelv ellen, ami teljesen természetes, és nem kell tőle nagyon megijedni! Ha ügyesek vagyunk, ez szépen kezelhető. A gyerekek rendszerint nem igazán szeretik, ha szüleik nem a tőlük megszokott nyelven szólnak hozzájuk, mert ez bizonytalanságérzetet kelt bennük. Ezért van az, hogy gyakran befogják a szülő száját, ha mondjuk, angolozni próbál velük, és mérgesen rászólnak, hogy "Anya, ne! Beszélj magyarul!" Ez teljesen természetes reakció: a kicsik a szülő által használt nyelvet tulajdonképpen azonosítják Anyával/Apával, aki pedig számukra egyenlő a biztonsággal, és tudjuk, hogy kora gyerekkorban akár a legapróbb változás is mélyen felkavarhatja a gyerekeket.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy egy-egy idegennyelvi foglalkozás előtt, elmagyarázd gyermeknek, mi fog történni. "Most angolozni fogunk egyet, Édesem, jó? Nagyon izgalmas lesz, egy csomó dolgot megtanulunk, és szuperül fogjuk magunkat érezni! A legviccesebb az lesz az egészben, hogy angolul fogunk beszélni egy kicsit! Jó?" Ezzel megteremtheted számára a szükséges biztonságérzetet, s így már nem érheti majd (akkora) meglepetés.

Ugyancsak érdemes berendezni otthon egy ún. nyelvi sarkot a foglalkozásoknak. Gondoskodjál róla, hogy szép, tiszta, barátságos, vonzó legyen ez a kis sarok, viszont fontos, hogy ne zsúfold tele mindenféle játékkal, mert az csak eltereli a figyelmét. A szóban forgó kis tanulósaroknak pont az a célja, hogy 15-20-30 percig intenzívebben tudjunk elmerülni az adott második nyelven történő tevékenységben.

Sose átmenet nélkül fejezd be a foglalkozást. Akárcsak az elején, magyarázd el neki, hogy végeztetek, és innentől kezdve megint magyarul fogtok beszélni. Dicsérd meg, nyomj egy puszit az arcára, és játszatok tovább az első nyelven!

Nem. Emiatt sem kell aggódnod. Manapság elsősorban az internetnek köszönhetően annyi módja van annak, hogy a gyerekek igazán autentikus forrásból hallhassák az angolt vagy bármely másik nyelvet.

Ezekkel mind színesítheted az otthoni második/többek nyelvi környezetet:

Ezekkel kiegészítve, ezekből szemezgetve a gyermek agya majd kipótolja az esetleges lyukakat és pontatlanságokat. Az agynak ugyanis megvan ez a csodálatos képessége, úgyhogy ez ne legyen visszatartó erő!

Viszont nagyon fontos azért, hogy a legelején, a célok kitűzésénél (hogy hová szeretnétek eljutni a második nyelv bevezetésével) vizsgáld meg reálisan a saját nyelvtudásod, és hogy mennyire lehet arra építeni, és ez alapján határozd meg a célokat!

Sok kuszaság él az emberek fejében azzal kapcsolatban, hogy mi is az az akcentus, főleg ha több nyelvről van szó.

Abból a mondatból, hogy 7 éves koráig egy gyermek bármennyi nyelvet képes akcentus nélkül, anyanyelvi szinten elsajátítani, amennyiben azt autentikus forrásból hallja, sokan a mondat második részét, azt hogy autentikus forrásból, nem hallják, vagy figyelmen kívül hagyják.

A gyerekek tökéletes szivacsok. Mindent magukba szívnak pontosan úgy, ahogyan azt látják, hallják. Ez az akcentusok esetében az angol nyelvnél gyönyörűen kijön. Mennyi anyanyelvi beszélője van az angolnak, és mégis mennyi, de mennyi különféle dialektus (hétköznapi nyelven akcentus) uralkodik szerte a világon az anyanyelvi beszélők közt is! Más a brit angol és az amerikai angol, merőben más az ausztrál és az új-zélandi, nem is beszélve az afrikai országok angoljáról, és még hosszan sorolhatnánk. Mindez nagyon jól jelképezi, hogy a gyerekek azt a nyelv-, és kiejtésváltozatot fogják megtanulni, amit hallanak. Az elképzelhetetlen, hogy brit szülők gyermeke Angliában élve 3 éves korára hirtelen majd új-zélandi akcentussal kezd beszélni. (Ha csak nem új-zélandi a bébiszittere!) Nem! Azt fogja elsajátítani, amit hall. De az tökéletesen.

Ezért aztán, ha te tanítod otthon, és te vagy a FŐ forrása, akkor pontosan olyan akcentusa lesz a második nyelven, mint amilyen neked van. Ha a tanár a FŐ forrása, akkor olyan, mint a tanáré. Fontos ezt tisztán látni. Mitől lenne neki kanadai akcentusa, ha sosem találkozott vele? Logikus, nem?

És ezzel ismét csak nincsen semmi baj. Mindenki anyanyelvi beszélőnek szeretne hatni persze, de nagyon fontos lenne megérteni, hogy ez azért közel sem olyan fontos szempont, mint amilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak neki manapság. Lényeg, hogy szuperul megtanulhasson, és tudja használni a nyelvet minél magabiztosabban és kifejezőbben. A többi mind csak dekoráció. Csodás, ha megvan, de csak a cseresznye a habon.

Tehát, ha nem is olyan jó a kiejtésed, ne bátortalanítson el! Ha csak ez a gond, használd nyugodtan a második nyelvet is a gyerekeiddel, viszont mindenképpen egészítsed ki sok-sok autentikus forrással. Manapság ez nagyon könnyű: nézzetek az adott nyelven meséket, hallgassatok hangoskönyveket, menjetek második nyelvű klubbokba, találkozzatok anyanyelvi beszélőkkel, vegyetek részt cserediák-programokon, vagy keressetek kis levelezőtársat, akit aztán meghívtok, ha módotok van rá utazzatok stb. Akárhogyan is, az első kettő mindenki számára elérhető manapság!

Ezekkel kiegészítve csodáknak lehettek majd tanúi.

Igen is és nem is!

Személyhez köti persze olyan értelemben, hogy előbb-utóbb megtanulja, kivel milyen nyelvet kell használni, és ahhoz ragaszkodni fog. Pl. hogy a nagyszülőkkel így, a szomszédokkal úgy, otthon meg amúgy szoktunk beszélni. És ehhez három éves kor körültől viszonylag konzekvensen szeretnek is ragaszkodni a gyerekek. Pl. a kislányom, Manni gyakran rám szól, ha angolul szólok hozzá, mikor "nem kéne" - "Anya, most ebben a módban beszéljünk (=magyarul), mert Mama és Papa is itt vannak" (és velük magyarul beszélünk).

Viszont az is igaz, hogy hogy legalább ennyire élethelyzetekhez is kötik a nyelvet, nem csak személyhez. Pl. mondjuk, hogy a játszótéren, a boltban vagy ha idegen kopogtat az ajtón, akkor milyen nyelven szólalunk meg. Mert a gyerekekben van egy nyelvi alapintelligencia arra vonatkozóan, hogy ösztönösen felismerik, milyen helyzetben, melyik a "fontosabb" nyelv, az amit az adott közösségben, az adott szituációban használni kell, és azt fogják használni.

De ugyanúgy ide tartozik az is, hogy ha azt szokja meg egy kisgyerek, hogy az anyukája, apukája vagy egy másik, az életében sokat jelenlévő személy több nyelven beszél hozzá - mondjuk a nap egyik felében így, a másikban meg úgy - akkor ez lesz a természetes számára, és semmi kifogása vagy hátránya nem fog származni belőle! Sőt!

Igazából itt is arról van szó, hogy személyhez köti a nyelvet, csak nem egyet, hanem többet. :)

Az "egy nyelv-egy szülő/személy elv" nagyon sokáig az egyetlen elfogadott módszer volt. Manapság azonban számos kutatás bizonyítja, hogy a gyereke számára nem csak ez az egy a releváns: ugyanolyan jól tud működni az egy szülő/személy-több nyelv módszer is. Sőt, igazából még több előnyei is lehet, mint az előzőnek. Mert hogy, mint tudjuk a kétnyelvűségnél és a nyelvelsajátításnál a legeslegfontosabb szempont az input, vagyis hogy mennyit hallja a gyermek az adott nyelvet. Márpedig, ha az egyik nyelvet mondjuk csak egy szülőtől hallja, nagyon könnyen a fent említett "kevésbé fontos kategóriába" sorolhatja magában, vagy könnyen az is könnyen lehet, hogy nem is lesz lehetősége annyi hallani az adott nyelvet, mint amennyit jó lenne, hiszen mondjuk, apuka csak este ér mindig haza, s tőle csak ekkor hallja az adott nyelvet. Ennél sokkal szebben tud működni az, ha az anyuka mondjuk több nyelvet használ a gyermekkel, és ügyel ezek egyensúlyára, hogy mindegyikből elégséges inputot kapjon a gyermek otthon – ami az első években azért viszonylag könnyen kivitelezhető.

Mi is ezt csináljuk itthon a gyerekeinkkel. És csodálatosan működik! És már most fantasztikus látni, micsoda behozhatatlan előnyt jelent ez számukra! Ezért is bátorítunk mindenkit, aki érez erre késztetést, hogy merjen több nyelven beszélni a gyerekeihez, mert ennél nagyobb ajándékot nem adhatna nekik az élethez!

Akit bővebben is érdekel a téma angolul, itt tud tájékozódni:

https://www.linguisticsociety.org/resource/faq-raising-bilingual-children

Mindenképpen!

Két dolgot érdemes kiemelni e ponton. Az egyik, hogy az a kutatások által megerősített tény, hogy a gyerekek agya életük első 6-7 évében a legfogékonyabb. Ekkor kerül sor ugyanis agytérfogatuk, s ezzel együtt agykapacitásuk legnagyobb mértékű, leglátványosabb növekedésére.

Érdekességként megemlítjük, hogy egy gyermek agya születése pillanatában 350-400 gramm.

Egy éves korára agya nagyjából 1, 1 kg, míg öt éves korára 1, 4 – 1,5 –kg-ot nyom, mely egy felnőtt agyának 90 %-a. (https://www.brainhealthandpuzzles.com/fun_facts_about_the_brain.html)

Az adatokból világosan látszik, hogy agyunk életünk első 5 évében növekszik leglátványosabban. Ez persze nem véletlen. Későbbi életünkkel összevetve soha nem ér minket annyi impulzus és hatás, mint ekkor. Ez az az időszak, mikor a legtöbb kapcsolat kialakul idegsejtjeink között, s mikor az idegpályák megteremtődnek. Márpedig minél több stimulációt kap ebben az ún. "érzékeny periódusban" az agy, annál több idegpálya alakul ki benne, s annál inkább nő a térfogata.

Egy jó gyermekfoglalkozás felépítése tökéletesen szem előtt tartja azt, hogy egy kisgyermek nem képes 3-4 percnél tovább egy dologra összpontosítani, éppen ezért a nyugodtabb és az aktívabb tevékenységeket váltakozva alkalmazza.

A Semina foglalkozások a következőképp épülnek fel: pár perc játékos tanulás, szókincsfejlesztés, mondóka-tanulás, pár perc mozgás, tánc, éneklés, majd újabb nyugodtabb tanulás, rajzolás, alkotás, majd újabb mozgás, melyet ismét nyugodtabb, játkos tanulós rész követ, és ez így ismétlődik a foglalkozás alatt. Mi a kinesztetikus tanulásról, illetve a zene nyelvelsajátítást segítő erejéről vallott elveket is mind beleépítettük módszerünkbe, így a második nyelvben való megmerítkezés nem a tradicionális értelemben vett tanulás a Semina órákon, hanem élvezetes, izgalmas, természetes játék a második nyelven. Büszkék vagyunk arra, hogy nem a gyerekeknek kell hozzánk alkalmazkodnia, hanem mi alkalmazkodunk maximálisan a gyerekek igényeihez és életkori szükségleteihez.

Sokan azért nem nyitottak a korai nyelvi fejlesztés irányába, mert azt vallják, hogy a gyerekeknek óvodás és kisebb korban még nem dolga a tanulás – ekkor még csak a játék kell, hogy kitöltse az életüket. Ezt senki nem is vitatja. Sőt, tökéletesen egyetértünk vele.

És itt kell hangsúlyozni újra, hogy egy jó gyerekfoglalkozáson nem történik más, mint játék: éneklés, mondókázás, kártyázás, társasjátékozás, sok-sok mozgás, kézműveskedés, meseolvasás, egy-egy rövidebb történet előadása, babázás, autózás, buborékfújás, jóízű falatozás és minden olyan, ami a gyerekeket érdekli, ami az életükről szól. Igazából nem csinálunk mást, mint bekapcsolódunk a gyerekek életébe, annyi különbséggel, hogy mindezt egy másik nyelven tesszük. És a tevékenység közben a gyermek szépen magába szívja a nyelvet. Ha másképpen néz ki a foglalkozás, akkor az nem egy jó foglalkozás, és érdemes helyette másikat nézni!

És azért azt is nagyon fontos szem előtt tartani, hogy bár a gyerekek a játékon keresztül tanulnak, de közben mindenre kíváncsiak, minden érdekli őket, mindent meg akarnak tanulni. Folyamatosan sietnek valami újat tanulni – először csak kúszni, mászni, járni, beszélni – aztán meg jönnek a kérdések a világról. Mindenről és állandóan. Úgy gondolom, hogy ezt az óriási tudásvágyat bennük ugyanúgy kötelességünk kielégíteni, mint enni adnunk nekik.

Három éves kor körültől kezdve az idegennyelvek irányában is ugyanolyan lelkesedés mutatkozik a legtöbb kisgyereknél, mint minden más iránt. Tudni akarják, hogy miért értik az egyik nyelvet, és miért nem a másikat. És amint rájöttek arra, hogy nem mindenki beszéli ugyanazt a nyelvet, többségük azonnal élvezi is, ha megmerítkezhet abban a másik nyelvben (akár csak ismerkedés szintjén is).

Csak valamiért ezzel kapcsolatban valahol, valamikor kialakult egy nagyon téves miszkoncepció itt a mi kis hazánkban – és sokan azt gondolják, hogy ez majd még ráér később. Majd mikor már beszéli az anyanyelvét rendesen, nehogy bezavarjon a másik nyelv. (erről a korábbi posztokban már írtunk) Minden szülő félti a gyermekét, és a legjobbat akarja neki, ez jól is van így. Én csak azt sajnálom, hogy sokan azért vélekednek erről így, mert félretájékoztatták, és elbizonytalanították őket.

Én viszont kérdezem, hogy vajon tényleg jobb ötletnek tűnik az, hogy csak akkor kezdje a gyermek a második nyelvet, amikor már majd az iskolapadban ül, lesz belőle házi feladat, és amikor délután ahelyett, hogy mehetne játszani, rohangálni, ahelyett ő szegény majd még magolhatja a szavakat, és készülhet a röpdogára?! Számomra ez felfoghatatlan! Miért lenne ez jobb neki, mint hogy akkor kezdi, és szívja magába, amikor még tényleg csak egyet kell csinálnia: játszani az adott nyelven. Én csak arra kérek mindenkit, akit ez a téma kicsit foglalkoztat, hogy ebbe gondoljon bele, és úgy hozzon döntést a kérdésben a jövőben. Akkor bárhogyan is dönt, egészen biztos jó döntés születik majd.

Nagyon fontos, hogy légy reális, és adj időt a gyermekednek!

Bár igaz, hogy a gyerekek agya olyan, mint a szivacs, nagyon sok múlik azon is, hogy a fent kifejtettek közül, melyik szinten tud megmerítkezni a második nyelvben. Az eredmény igazából csak ettől függ.

Ha minden nap a nap felében vagy nagy részében azt hallja, akkor minden tekintetben kétnyelvű lesz. Ezt majd aztán kitartó munkával fent is kell tartani hosszú távon! (Tudományosan bizonyított tény, hogy magától nincsen olyan, hogy teljesen párhuzamos kétnyelvűség. Az egyik nyelv, ha többet van neki kitéve az ember, automatikusan elkezd dominálni. Így a párhuzamos kétnyelvűséghez nagyon sok kitartó munka szükséges!)

Ha heti napi egy-két órában hallja a gyermek a nyelvet, akkor passzív tudását tekintve közel kétnyelvű kompetenciákkal bír majd, az aktív tudása viszont értelemszerűen gyengébb lehet még jó ideig.

Ha pedig heti 1-2x találkozik csak a nyelvvel, akkor még több munkára lesz majd szükség később a részéről az igazán aktív nyelvhasználathoz. Mindegyikkel el lehet érni nagyon magas szintet, de a reális elvárások szempontjából ezeket fontos látni!

Dióhéjban a lényeg ezzel kapcsolatban annyi, hogy minél többet hallja a gyermek a nyelvet, az aktív nyelvtudása annál magasabb szintű lesz.

Mindazonáltal a legjobb tanács, amit ezzel kapcsolatban adhatunk az az, hogy higgyél a folyamatban és a gyermekedben! Légy kitartó, és ha lehet minimalizáld az elvárásokat! Hosszú-hosszú évek kellenek ahhoz, hogy a gyümölcs beérjen! Még az igazán kicsi és kétnyelvűen nevelt gyerekeknél is majd 2,5-3 év kell ahhoz, hogy megmutatkozzon a kétnyelvű kompetencia, a nagyobb gyerekeknél pedig, akik heti pár alkalommal járnak csak angolra, legnagyobb valószínűséggel igazán majd csak iskoláskorban (2-4. osztály körül) látszódik igazán az eredmény – onnantól viszont mellbevágó lesz!