Warning: file_exists(): open_basedir restriction in effect. File(/chroot/home/minimump/getcloser.hu/html/semina/wp-content/themes/magicreche/dynamic.css) is not within the allowed path(s): (/chroot/home/minimump/semina.hu:/home/minimump/semina.hu:/opt/remi/php54/root/usr/share/pear:/usr/share/pear:/home/sessions:/tmp) in /chroot/home/minimump/semina.hu/html/wp-content/themes/magicreche/framework/plugins/option-tree/includes/ot-functions.php on line 235

Tények, érdekességek a korai fejlesztésről

Manapság egyre felkapottabb téma a korai fejlesztés, és nem véletlenül. A gyerekek a világ legcsodálatosabb teremtményei. Ebben azt hiszem, mindnyájan egyetértünk. Nem csak azért, mert kicsik, meg cuki és bújósak, hanem mert bennük van a lehetőség. Ha az ember rájuk néz, mintha a jövőt látná: az álmait, a vágyait, azt hogy mi minden lehet még ebből a gyerekből. És valóban: egy kisgyerekből még bármi lehet belőle. Földműves, villanyszerelő, tanár, orvos, vállalkozó, agykutató, felfedező, zenész, matematikus, bármi. Persze ehhez rengeteg tanulásra, odafigyelésre és stimulációra van szüksége. Jó hír viszont, hogy mindezt sokkal könnyebb megadni nekik, mint az ember gondolná.

A gond csupán azzal van, hogy a legtöbb szülő sajnos nem tudja – vagy nem meri elhinni, hogy tudja – mire is figyeljen oda gyermekeivel és az ő fejlesztésükkel kapcsolatban. Erről persze nem a szülők tehetnek, sokkal inkább az elmúlt pár évtizedben kialakult felfogás, mely szerint a gyerekeket minél hamarabb be kell adni a bölcsődébe, az óvodába, az iskolába, ahol a megfelelő, hozzáértő szakemberek hozzá láthatnak a nevelésükhöz. Hát, ez már magában szörnyen hangzik.

Természetesen nem a szakemberek hozzáértését kívánjuk kétségbe vonni. Csupán azt mondjuk, hogy elhibázott gondolat az állítani, hogy a szülő nem ért – és nem is érthet – a saját gyermekéhez, hogy nem tudja, mire van szüksége, hogy az ő dolga csupán annyi, hogy gondoskodjon arról, hogy csemetéinek mindig tele legyen a hasa, meleg fedél legyen a fejük felett, na meg persze néhanapján azért azért nyomjon egy puszit is a pofijukra. Pedig épp ellenkezőképp kellene, hogy legyen!

A szülő mindennek az alfája és az omegája. Pontosan ezért mindent meg kell tennünk egyrészt azért, hogy segítsünk nekik visszanyerni az önbizalmukat saját szülői kompetenciájukban, másrészt pedig, hogy ahhoz is meghozzuk a kedvüket, hogy minél jobban elmélyüljenek a korai fejlesztés varászlatos világába, olvassanak utána dolgoknak, és tudatosítsák magukban mindazt, amit ösztönösen amúgy is bennük, hogy valóban segíteni tudjanak gyerekeiknek kihozni magukból a legtöbbet.

Mi a Semina Oktatóközpontnál minden percben ezt a célt próbáljuk szolgálni.

De nézzük, hogyan is foglalhatnánk össze a korai fejlesztés lényegét dióhéjban?

Az agy, mint minden egyéb szervünk is, már az anyaméhben elkezd fejlődni. S amint megszületünk elkezd „tanulni”. A tanulás folyamata persze életünk végéig elkísér minket, azonban az agy fejlődése szempontjából az első életévek a legjelentősebbek. Az újszülöttre, bár látszólag elég passzív, hiszen szinte még csak eszik és alszik, mégis igaz, hogy életének egyik legexplozívabb, legfelfedezőbb korszakát éli, és hogy az agya ekkor megy keresztül a leglátványosabb fejlődésen. Az első pár életévet kritikus vagy szenzitív periódusként is szokás emlegetni, s nem véletlenül. Hiszen ez az az időszak, mikor a gyerekek agya megfelelő mértékben stimulálva szinte hihetetlen mértékben és sebességgel képes nőni, fejlődni. Az agysejtek már a méhben kialakulnak, születés után pedig csak arra várnak, hogy stimulálják, vagyis használják őket, s ezáltal idegpályák, vagyis kapcsolódási pontok alakulhassanak ki közöttük. Márpedig ezek csak akkor alakulnak ki, ha használjuk is az idegsejteket. Az agyban egy kegyetlen alapelv működik, ez pedig nem más, mint, hogy amit használunk, az megmarad, amit viszont nem, az elhal, elvész.

De mi kell ahhoz, hogy egy csecsemő használja az agysejtjeit? Miféle stimulációra van ehhez szükség?

Mindenfélére, amitől jobban lát, hall, érez majd, ami fejleszti a tapintását, szaglását, és az érzékszerveit. A gyerekeknél a tanulás kísérletezést jelent. Az által tanulnak, hogy megérintik, megszagolják, a szájukba veszik a dolgokat, megfigyelik a jellegzetességeiket, meghallgatják, milyen hangot adnak ki magukból a dolgok. Ez a fajta kísérletezés természetes része a világ felfedezésének és a dolgokról való tanulásnak. (A gyerekek ösztönösen tudják ezt, ezért van például, hogy a csecsemők jó ideig minden a szájukba akarnak venni például.) Fontos, hogy a szülők mindennek tudatában legyenek, hogy eszerint állhassanak gyermekeik fejlesztéséhez. Nem elég tehát valamit látni, végignézni, ki is kell próbálni a gyakorlatban ahhoz, hogy az agy megtanulja reprodukálni a kívánt jelenséget, cselekvést, stb.

Az agy megfelelő stimulációjával kapcsolatban három dolgot kell mindenképpen kiemelni: a rendszerességet, az intenzitást és az időtartamot, ameddig egy-egy cselekvés tart. Ez annyit tesz, hogy gyermekünk fejlődésének a kulcsa az hogy a neki megtanítani kívánt dolgokat rendszeresen (ideális esetben naponta többször), egy bizonyos ideig nagy intenzitással „gyakoroltatjuk” vele, vagy tesszük ki őt az adott stimulációnak. (Ezért kell a nyelvi CD-ket is napjában többször meghallgatni, s ezért épül fel minden tanóra úgy, hogy egy órán nagyjából 25% az új anyag, míg 75% a régi, hogy meglegyen a megfelelő mértékű gyakorlás.) Az agynak minőségi energiára illetve „táplálékra” van szüksége ahhoz, hogy fejlődhessen, méghozzá folyamatosan. Azok a területek, amelyeket nem használunk, előbb-utóbb lezáródnak, úgy is mondhatnánk, lomtárba kerülnek, hogy ne foglalják a helyet más területek elől, melyek használnunk is. Ismét eljutottunk hát ahhoz az elvhez, melyet fentebb már említettünk: „használd, vagy elveszíted!”. (Ezért nem ajánlottak például a különféle járókák, mert hátráltatják a gyerekeket a fejlődésben. Lustaságra ösztönzik őket, illetve arra, hogy ne dolgoztassák az agysejtjeiket, amik aztán mivel nincsenek kellőképpen kihasználva, ellustulnak, vagy extrém esetben akár el is halhatnak.)

A gyerekek számára minden nap igazi kincs. Minden percben szomjazzák a tudást, és minél többet meg akarnak tudni a világról. (Nem csak arra kíváncsiak, hogy létezik az a szó, hogy „kutya”, ők a különféle kutyafajtákat, mint például a „tacskó”, németjuhász”, „pudli”, „puli” stb. is szeretnék tudni, s a legkisebb erőfeszítésükbe se kerülni megtanulni őket.) Ez az az alapelv, mely szülőként kell, hogy vezérelje az embert – hogy gyermekünk tanulni vágyik!

Sok híres kutatóval egyetemben azt vallom, hogy a szülők a lehető legjobb, legcsodálatosabb tanárok. Ők ismerik gyermekeiket a legjobban, s ennél fogva senki sem tudja náluk jobban, mire is van szüksége gyermekeiknek. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű információval rendelkezzenek gyermekfejlesztéssel kapcsolatban.

Először is fontos kiemelni, hogy a gyerekeknek nem csupán fiziológiai illetve érzelmi, hanem ún. neurológiai szükségleteik is vannak. Mit jelent ez? Hogy nem elég csupán melegen felöltöztetni őket, kicserélni a pelusukat, megetetni, vagy esténként megcirógatni őket. Arra is szükségük van, hogy tanítsuk őket, segítsünk nekik felfedezni a világot. Méghozzá mindegyiküknek külön-külön. Rég nem titok, hogy nem működik az a rendszer, melyben 30-40 gyereket bezsúfolunk egy nagy terembe, a katedrára odaállítunk egy tanárt, akinek a szavait a nebulóknak szóról szóra meg be kell nyalniuk. A gyerekeknek egyéni figyelemre és fejlesztésre van szükségük! Amennyiben egy gyermek neurológiai szükségleteire nem figyelünk oda, s ennek következtében agyi fejlődése akadályokba ütközik, vagy netán teljesen elakad, akkor nem fogja tudni kihozni magából mindazt a végtelen lehetőséget, mely benne rejlik. Mikor nem figyelünk oda neurológiai szükségleteire? Ha szürke, unalmas, túlságosan nyugodt, nem stimuláló környezetbe kényszerítjük.

A gyerekeknek játékra, mozgásra, zenére, táncra, rajzolásra, festésre, információkra, játékos formában adatokra, élményekre, kísérletezésre, mesékre, színdarabokra van szükségük ahhoz, hogy fejlődhessenek. Bármit kihozhatunk belőlük, amit csak akarunk. Bármit képesek magukba szívni úgy, hogy közben élvezik is. A gyerekek szomjazzák a tudást, a megismerést. Minden nap újat, többet! Hagyjuk hát őket kísérletezni, megismerni, s higgyünk bennük, hogy helyt tudnak állni, legyen szó akár nyelvtanulásról, akár zenélésről, akár sportról, akár bármi másról. Higgyünk bennük, hogy hihessenek saját magukban!

Honlapunkon megjelenő rendszeres blogunkban többet is olvashatnak majd még a témáról.