Warning: file_exists(): open_basedir restriction in effect. File(/chroot/home/minimump/getcloser.hu/html/semina/wp-content/themes/magicreche/dynamic.css) is not within the allowed path(s): (/chroot/home/minimump/semina.hu:/home/minimump/semina.hu:/opt/remi/php54/root/usr/share/pear:/usr/share/pear:/home/sessions:/tmp) in /chroot/home/minimump/semina.hu/html/wp-content/themes/magicreche/framework/plugins/option-tree/includes/ot-functions.php on line 235

Blog

Azért könyörgöm, a gyereket is meg kell hallani – avagy mennyire van igaza Vekerdy Tanár úrnak?

Vekerdy Tamás üzenete iskolakezdésre a szülőknek.

http://wmn.hu/2015/09/18/iskolasok-szulei-figyelem-vekerdy-tamas-pszichologus-7-fontos-uzenete/

Azt hiszem, szinte mindenben igaza van Vekerdy Tanár úrnak, mégsem olyan könnyű megvalósítani mindent, amit mond. Pedig nekem még nincs is gyerekem. És mégis! Már előre aggaszt kicsit a dolog, hogy vajon majd én hogy csinálom? Mindezek tudatában. Egyáltalán nem biztos, hogy jól. Vagy hogy így. És azt hiszem, attól még lehetek jó anya, jó szülő.

Nagyon fontos szerintem, hogy azért a szülőket se ostorozzuk agyon. Persze, hívjuk fel a figyelmüket már jó előre a lehetséges hibákra és veszélyekre, és igenis mondjuk el, ha valamit nem feltétlen jól csinálnak, de meggyőződésem, hogy legalább olyan fontos azt is elmondani, hogy azért a gyerekek életében (jó ideig) mindenképpen a szülő a legfontosabb személy az életben. Leghőbb vágya, hogy a saját szüleitől kapja meg mindazt, amire szüksége van: odafigyelést, szeretetet, tudást, játékot, stb. Erre szerintem azért ilyen vagy olyan formában a legtöbb szülő törekszik. Az eredmény már kétségesebb, de meggyőződésem, hogy azért Magyarországon a legtöbb szülő tényleg törekszik rá.

Tanárként annyiféle családot látok. Legtöbbször húzom a szám, és magamban azt gondolom, hogy én mad teljesen másként csinálom, mert ez így nem normális. Aztán az esti összegzésnél mindig eszembe jut, mennyire másként nézett ki az első 3-4 évem, mint az elvileg normálisként leírt gyerekkor. A szüleim nagyon fiatalok voltak, nem volt még meg az egzisztenciájuk, így nem volt más választásuk, mint a születésem után is keményen tolni a szekeret. Anya pincérnőként dolgozott egy kocsmában, Apa pedig fuvarozott. És mivel mégsem ülhettem egész nap a füstös kocsmában Anyával, így Apa vitt magával fuvarozni, mert nem lett volna ki elhozzon az óvodából. Minden nap hajnali fél négy körül keltünk, be a teherautóba, és nyomás. Én legtöbbször még félálomban voltam, aztán a kocsiban a Nagypapám ölébe hajtottam a fejem, és szépen visszaaludtam. Legtöbbször arra ébredtem már csak fel, mikor megérkeztünk, és beálltunk a sorba, ahol a málnát vagy az uborkát le kellett adni. Imádtam, hogy egész nap Apával és a Papával vagyok, jövünk-megyünk, nevetünk. Nem hiányzott a játék. Talán mert mindet játéknak éltem meg magam körül: azt hogy bent maradhattam a kocsiban, mikor a málnát mérték kocsistul. Mikor a többi kamionsofőr marháskodott velem, és persze mikor este – amíg Anyára vártunk, hogy végezzen a műszakkal – a kocsmában rexeztünk, ittuk a gépi Fantát és ettük a Sport szeletet. Én már félájult voltam, mire hazaértünk este 10-11-re – ami ugye már majdnem fél 4 megint!!! – mégis máig életem egyik legszebb, legkalandosabb korszakának tartom. Talán azért, mert együtt voltunk mindig, talán azért mert mindezt vég nélküli játéknak éltem meg, pedig azért a napnál is világosabb, hogy ma ezért túlbuzgó jogvédők simán beperelhetnék Apáék gyermekmunka néven. Egy biztos, nem ez volt az átlagos. Sosem volt nyugalom, és mégis az volt. Nem aludtam eleget, de sosem bántam. Elcserélném-e bármiért a világon? Egy másik gyerekkorért? SOHA! Sőt, annyit biztosan mondhatok, mikor ezek után aztán bekerültem az óvodába, akkor egy évig senkihez sem szóltam, annyira gyűlöltem az egészet. Nem értettem, hogy tehette ezt velem Apa, hogy mindazok után, amiket csinálni szoktunk, most bead egy ilyen idióta helyre, ahol ugyan cukik az emberek, de mégis csak ezeket a bugyuta dalokat kell naphosszat énekleni, meg aludni délben, meg azokat az unalmas meséket hallgatni. Teljes nonszensznek tűnt az egész. És én nagyon keményen lázadtam ellene. Utáltam! Egész nap arra készültem, hogy már hadd menjek innen haza az igazi életbe!

A másik dolog pedig, hogy valamiért – előző élet? kitudja? – de egészen kis koromtól fogva azzal nyaggattam Anyukám, hogy beszéljünk otthon németül. Ne magyarul. Németül. Volt az oviban német, és engem telesen elvarázsolt. Legszívesebben csak németre jártam volna. És már kiscsoportban dühített, hogy mért az udvarra kell menni, mikor ahelyett akár minden nap is lehetne német. Ahogy az is, hogy Anyukám nem hajlandó velem csak németül beszélni! Őszintén mondom, ez nagyon mély nyomot hagyott bennem, és igazságtalannak éreztem. Lehet, már akkor is az volt, hogy a kedves óvodavezető néni, meg az óvodapszichológus megmondta, hogy “hát Anyuka, ez nem jó a gyereknek!”? Nem tudom. De azt nagyon is, hogy ez nekem nem volt jó. Nekem jobb lett volna németül tanulni. Vajon mért nem figyelt rám eléggé senki?

Nem mondom, hogy ez a normális! Sőt, ha én lettem volna a saját óvónénim, simán teljes pszichopatának tartottam volna magam. Mégis, azt gondolom, hogy az egész üzenete az, hogy soha sem szabad általánosítani nagyon. Még egy Vekerdynek sem! Mert nem igaz, hogy mindenkinek ugyanaz a jó. Nem igaz, hogy minden gyereknek feltétlen csak a szabad játék kell. Persze! A világért sem szabad a gyereket túlterhelni, és erőltetni, vagy topmenedzser képzőbe adni. Az viszont biztos, hogy minden gyereke más és más, és minden gyerek tudja, hogy mi érdekli. Tudja, hogy mi a jó neki. Legalábbis amire nagyon vágyik, amire nagyon szüksége van, azt úgyis mondani fogja. És ott – pszichológus ide vagy oda, szakember ide vagy oda – meg kell őt hallani! Mértékkel persze, és a háttértudás sem árt, hogy mi lehet jó illetve kártékony, de akkor is! Azért a gyereket is meg kell hallani!

No Comments Yet


Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>