Mi - az alapítók és gyerekeink
Mi - az alapítók és gyerekeink

Rólunk

12 évvel ezelőtt indítottuk útnak nyelviskolánkat azzal a küldetéstudattal, hogy a lehető legtöbb kisgyerekhez eljuttassuk a korai nyelvelsajátítás élményét. Azóta nekünk is lettek gyerekeink akiket kétnyelvűnek nevelünk. Az órákon szerzett tapasztalatainkat beépítettük az itthoni kétnyelvi nevelésbe, illetve az otthon, már a saját gyerekeinkkel szerzett kétnyelvűséghez kapcsolódó tapasztalatainkat pedig visszaépítettük az óráinkba, hogy minél hatékonyabb módszerrel tudjuk tanítani a hozzánk járó gyerekeket. 

Szenvedélyesen hiszünk a két-, illetve többnyelvűségben illetve a kora gyerekkori nyelvi fejlesztés erejében, így pedagógiánkat úgy igyekeztünk megalkotni, hogy minél több izgalmas és hasznos foglalkozást tudjunk kínálni mind a gyerekek, mind pedig az ez iránt érdeklődő szülők számára. 

Bővebben

Nyári tábor 2024 

Pedagógiánk

Kurzusaink